Iskola adatai
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45.§ (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti – de legkésőbb az azt követő évben – tankötelessé válik. A szülő kérelmére a felmentést engedélyező szerv döntése alapján a gyermek további egy nevelési évig óvodai nevelésben vehet részt. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 21.§-a értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele, hogy a gyermek értelmi, lelki, szociális és testi fejlettségének állapota elérje az iskolába lépéshez szükséges szintet.
A gyermek felvételéről az igazgató dönt.
Az iskolai felvétellel kapcsolatban meghozott döntés ellen, annak közlésétől számított tizenöt napon belül – a döntéshozó intézményhez benyújtva – a szülő eljárást indíthat. A kérelem tekintetében a fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést.
A Rendelet 22.§ (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.
A beiratkozás időpontja:
2026. április 23. (csütörtök) 8–19 óra között
2026. április 24. (péntek) 8–19 óra között
A szülők, gondviselők a beiratkozó gyermek körzetes iskoláját az alábbi keresőfelületen találják meg:
https://kir2korzet3h.kir.hu/Pub/index
A beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt.
A szülőknek lehetősége van arra, hogy előzetesen a KRÉTA felület e-ügyintézésén keresztül beküldjék gyermekeik adatait az adott általános iskolába. A személyes megjelenés ebben az esetben is kötelező adategyeztetés céljából.
A sajátos nevelési igényű gyermeket a szakértői véleményben kijelölt intézménybe kell beíratni.
A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben (így az iskola megválasztásában) közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta.
A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.
A nemzetiséghez tartozó jelentkezőt azonos feltételek esetén előnyben kell részesíteni, a nemzetiségi nevelés-oktatást is folytató iskolába vagy osztályba fel kell venni.
Magyar állampolgár tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Ha a tanköteles tanuló külföldön kezdi meg iskolai tanulmányait, azt a tankötelezettség nyilvántartása céljából be kell jelenteni a 2011. évi CXC. törvény 91.§ (2) szerint az Oktatási Hivatalnak, vagy, ha a tanuló már hazai iskolába beiratkozott, az iskola igazgatójának és a hivatalnak is.
A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha
>> menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású,
>> a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogát Magyarországon gyakorolja,
>> a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.
A Magyarországon tartózkodó nem magyar állampolgár, ha megfelel a fenti feltételeknek, az iskolai nevelés-oktatást a tankötelezettség fennállása, továbbá a tizennyolcadik életéve betöltése előtt megkezdett tanulmányok befejezéséig a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.
A szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.
Budapest, 2026. március 19.
Tamás Ilona
tankerületi igazgató
Intézményünkkel kapcsolatos közérdekű adatigénylést kizárólag az igazgato.drsztgyorgyia{QkAc}ebtk.hu e-mail címen lehet benyújtani.
Ezen a linken megtalálja gyermeke körzetes iskoláját, ha a lakcímét megadja:
Iskolánk OM azonosítója: 034847, teljes neve: Budapest III. Kerületi Dr. Szent-Györgyi Albert Általános Iskola
| Utca |
|---|
| Budapest III. kerület - ÁLDOMÁS UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Almási Balogh Loránd utca teljes közterület |
| Budapest III. kerület - ÁNGEL SANZ BRIZ ÚT teljes közterület |
| Budapest III. kerület - APÁT UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Batthyány-Strattmann László park teljes közterület |
| Budapest III. kerület - BENEDEK ELEK UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - BOGDÁNI ÚT páratlan oldal 1. házszámtól 23. házszámig |
| Budapest III. kerület - BOGLYA UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - BÚZA UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - CSEREPES KÖZ teljes közterület |
| Budapest III. kerület - CSEREPES UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - CSIKÓS UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - DINAMÓ UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - GÁZGYÁR UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - GÁZGYÁRI LAKÓTELEP teljes közterület |
| Budapest III. kerület - GYÖNGYSOR UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Hamvas Béla sétány teljes közterület |
| Budapest III. kerület - HARANG UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - HÉVÍZI ÚT páros oldal 10. házszámtól 64. házszámig |
| Budapest III. kerület - HÉVÍZI ÚT páratlan oldal 11. házszámtól 67. házszámig |
| Budapest III. kerület - HUSZTI ÚT páros oldal 12. házszámtól végig. házszámig |
| Budapest III. kerület - HUSZTI ÚT páros oldal 2. házszámtól 10. házszámig |
| Budapest III. kerület - HUSZTI ÚT páratlan oldal 1. házszámtól 7. házszámig |
| Budapest III. kerület - HUSZTI ÚT páratlan oldal 19. házszámtól végig. házszámig |
| Budapest III. kerület - JÉGTÖRŐ ÚT teljes közterület |
| Budapest III. kerület - KASZÁSDÜLŐ UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - KAZAL UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - KÉVE UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - KISCSIKÓS KÖZ teljes közterület |
| Budapest III. kerület - KÖLES UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Kösöntyű utca teljes közterület |
| Budapest III. kerület - LEÁNYFALU UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Magnólia utca teljes közterület |
| Budapest III. kerület - MOZAIK UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - PETHE FERENC TÉR teljes közterület |
| Budapest III. kerület - POMÁZI KÖZ teljes közterület |
| Budapest III. kerület - POMÁZI ÚT teljes közterület |
| Budapest III. kerület - RÁDL ÁROK teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Reményi Ede utca teljes közterület |
| Budapest III. kerület - REVICZKY EZREDES UTCA páros oldal 2. házszámtól 24. házszámig |
| Budapest III. kerület - SELYEMFONÓ UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - SUJTÁS UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - SZENTENDREI ÚT páratlan oldal 79. házszámtól 167. házszámig |
| Budapest III. kerület - SZÉRŰSKERT UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - SZŐLŐKERT UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - TÖRÖKKŐ UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - VAJDA JÁNOS UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - Varsó-Bemowo park teljes közterület |
| Budapest III. kerület - ZAB UTCA teljes közterület |
| Budapest III. kerület - ZÁHONY UTCA teljes közterület |